2017. december 25., hétfő

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

Forrás: Cathy Reene








Kellemes Karácsonyi Ünnepeket 
kívánok!

Egy baba, aki 24 évre született

Emma Gibson
A legtöbb baba 9 hónapra jön a világra, de az amerikai Tennessee államban November 25-én született Emma Gibson nem mindennapi története majd 25 évre nyúlik vissza. Emma 1972-ben fogant egy ismeretlen házaspár mesterséges megtermékenyítési programjában, majd, mint fel nem használt embriót lefagyasztották. Több mint 24 évi, közel mínusz 200 fokon eltöltött várakozás után, idén márciusban ültették be édesanyja méhébe. A parányi „örökbe fogadott” embrió szabályos fejlődésnek indult, és tökéletes babaként érkezett meg, szülei nagy örömére.

Az eset további érdekessége, hogy az édesanya a beültetés idején 25 éves volt, tehát saját fogantatása csak mintegy 1.5 évvel előzte meg kislánya, Emma fogantatását. Jelenleg kicsi Emma tartja a lefagyasztottsági világrekordot, de még nem ismert, hogy ebben az állapotban az embriók meddig maradnak életképesek. Az eddigi tapasztalatok igen biztatóak, ezért reálisnak tekinthető, hogy a közeljövőben, biológiai korukat tekintve, akár édesanyjuknál is idősebb babák szülessenek.